2016-os fogadalmaim és mantráim

Úgy illik búcsúztatni az évet, hogy összeszedjük gondolatainkat az óévről és a terveinket szándékainkat az Újévre. Azaz, én imádom ezt csinálni.
Habár persze december 31 és január 1 is egy ugyanolyan nap mint a többi és ugyan mi változna, én szeretek neki nagy jelentőséget tudni. Nekem az új év kezdete egy új tiszta lapot is jelent. Persze ez csak akkor működik ha letisztázzuk az előzőt. Úgy zárjuk le, hogy nem maradnak függőben lelki szemeteink.
2015 hullámvölgyeiról már írtam az első bejegyzésben.Most szeretnék kicsit mélyebben belemenni egyes gondolatokba. Rendszerezem őket asszerint - amiért hálás vagyok illetve teljesítetlen/teljesítendő feladataim 2016-ra.
A hála oldalára fel kell írjam a párkapcsolatom. A párom. Úgy érzem ennél erősebb nem lehetne. Persze oda kell rá figyelni. Ápolni kell. És újra meg újra hálát adni érte. Igy is teszem.
Talán éppen ehhez az 'áldáshoz' kapcsolódik egy következő. Végre elfogadtam a nagy változást. Az itteni életem. Hozzászoktam, kiegyeztem vele. Egy kis áldozat ez a kapcsolatunkért. Hiába élnék szivesebben Budapesten, de Marco nélkül - az nem opció. Igy aztán elfogadtam azt ami jött. És megszerettem. Értékelem azt ami van, hogy itthonról dolgozom, igy könnyedén tartom rendben a lakást, és hozzászokom ahhoz ami közeleg - a baba érkezésével.
Hálás vagyok mert nincsenek anyagi gondjaink a család körülöttünk odaadó és segitő. Anyósom idén végleg és végérvényesen szivébe zárt. Karácsonykor átölelt és azt mondta nagyon boldog hogy a fiával vagyok.
Hogy milyen feladatokat kaptam?
2 rosszul sikerült terhesség feldolgozását. Ez még folyamatban van. Próbálom felfogni úgy, hogy a kis szerelmünk már jönne és jönni is fog. De egyelőre nem találta meg a megfelelő testet magának. Hamar eldöntötte hogy vár még a legjobbra, igy minél kisebb fájdalmat okozva nekünk. Ez a gondolat sokat segit. Nem siettetjük, mert úgyis jönni fog. A szeretetkötelékünkben, nem is lehetne jobb helye.
Az emberi kapcsolatok, barátságok.
Az otthoniak a kevés személyes kapcsolat miatt talán nem mennek olyan fényesen, de akivel igazán kell, azzal azért fent áll. A kinti még nagyobb feladatot adott. Van egy nagyon furcsa 'barátságom' itt. Gyakorlatilag semmivel nem értek egyet ahogyan gondolkodik ez a lány, ahogyan a párkapcsolati téren viselkedik. Továbbá egy nagyon rossz példát mutat számomra - talán éppen ezért, felhivva a figyelmem arra, milyen nem szeretnék lenni. Ő az a típusú ember aki ha felhiv, megkérdezi hogy vagy aztán épp csak mondtál két szót de aztán a szavadba vág és elkezd magáról beszélni- 30 percből aztán 29 róla szól és egy rólad. Nagyon csúnya dolog ez. Versenykedés, a megmutatom hogy nekem milyen jó, társaságban már olyan is elhangzott 'na jó én teszek 25-öt úgyis én keresek itt a legtöbbet'. A babavárás témájában pedig szintén versengés szintjére került a dolog. És azt érzem, hogy nem éppen kapok pozitiv megerősitést (amikor a 2 jónak indult hónap volt). Ezért aztán megpróbálom enyhén limitálni a kapcsolatomat vele.
Továbbá:
- 2016-ban sok mosoly és egyre kevesebb panasz
- Higgadt munkatempó. NO stress.
- Odafigyelni magamra. Minden szempontból, testi-lelki ápoltság.

Márai viszont örök. Ja igen, többet szeretnék olvasni is :)

Bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.

.. erőt gyűjtök

Újra írnom kell.
Sajnos ez rossz tulajdonságom. Nehezen beszélem ki magam. A szüleimnek, családomnak nem beszéltem ezekről a dolgokról. Félek hogy szenvednének és ezt nem akarom. Szinte az összes barátnőm terhes. Nem akarok velük a vetélésemről beszélni és hogy mit érzek. A párom szenved attól hogy látja mennyire padlón vagyok.
Így az írás maradt.
Sajnos ma rosszabbul vagyok mint tegnap. Azt gondoltam az irodában még jobb lesz mert nem sirhatok és jobban eltelik a nap. Hát nem egészen. Az idő vánszorog. A munka most kevés. És csak olvasom, olvasom az 'Élet a vetélés után' cimű fórumokat. Párom szerint nem kellene. De ezek által érzem, hogy nem vagyok egyedül. A környezetemben sehol egy példa erre - és a gondolat ami beötlik erre: miért pont én?
Óriás közhely és kamu ami minden barátnőm szájából jön 'hiszem azt hogy egy baba akkor jön amikor felkészültünk rá'. Igazi hülyeség. Ismerek olyat akik elhagyták a védekezést mert ugy voltak vele még úgyse jön rögtön, úgyis pár hónap addig még készülődnek lelkileg. De rögtön sikerült és aztán a lánynak jött a pánik hogy jajj kicsit túl korai. Mi már lassan egy éve készülünk lelkileg a babavárásra. 3 hónap után pedig két kémia terhességgel, csalódottan a földön fekszem és azt érzem, semmi nem tudja enyhiteni a csalódottságot, a szomorúságot és félelmet.
Tudom most el kellene szakadni ettől, talpra állni, hálát adni azért ami van. De képtelen vagyok másra gondolni mint a veszteségre. Az első után még hittem, tele voltam optimizmussal és aztán újra álltam kezemben a pozitiv teszttel. Örültem és biztam. Óvatos voltam pihentem vitaminok ésatöbbi. Mégis elment. Hogy bizzak innentől hogy a következő alkalommal nem ismétlődik meg? Nagyon nehéz, tényleg.
Próbálok visszaemlékezni olyan nehézségekre amik megviseltek és erőt meriteni belőle. Eszembe jut egy exem elvesztése amitől nagyon padlóra kerültem. Ha ma rágondolok nem is értem magam. Akkor a szívem szakadt meg mára csak visszatekintve látom magam ahogy zokogtam mérhetetlen fájdalmamban és nem értettem miért van ez.
Talán így lesz ez most is. Már érkezőben Ő. És majd Őáltala el is felejtem ezeket a nehéz napokat és kárpótol mindenért. De addig is valahogyan el kell hogy távolodjak ettől a szenvedéstől mert csak fetrengek a pocsolyában és ettől nem jobb nekem. Minden ami ötletként felmerül hülyeségnek tűnik. Átpakolhatom a ruhásszekrényt, tervezhetek kirándulást vagy kutathatok új receptek után. Most minden annyinak tűnik mint halottnak a csók. Azért persze próbálkozom.

"Fordultál már le rossz helyen az autópályán? Csak el kell vezetned a legközelebbi kijáratig, hogy visszafordulhass, mégis gyűlölöd az út minden centiméterét, mert távolodsz közben a célodtól."
Andy Weir

..vetéléseim

Néha kicsit tanácstalan vagyok, hogyan kezeljem ami történt. Beszéljek róla minél többet hozzám közel állókkal mert akkor kiengedem ezeket a gondolatokat rossz élményeket? Vagy csak még jobban lehúz a mélybe ha sokat beszélek róla? Vegyem komolyan ami történt, essünk neki keresni az okokat és a praktikákat amivel nagyobb eséllyel kerüljük el a jövőben? És ami szintén nagyon nehéz, kezelni azokat a helyzeteket amikor ismerősi körben gólyahirt hallunk, vagy baba születik, született.

Tegnap folytattam a belemélyülést a tudományba - Aviva, vitaminok, táplálkozás, statisztikák ésatöbbi. A dilemma, az a bejegyzésem kezdőgondolata, ha csak simán pechesek voltunk, akkor mindez felesleges őrlődés. De az esetek nagy többségében az ilyen korai vetéléseknek az oka nem igazán szokott kiderülni. Valamiért nagyon úgy érzem sajnos Marco kora és hogy dohányzik a ludas. A cigit már a múltkor azt mondta, hogy megpróbálja letenni de ez még nem történt meg. Tegnapelőtt ahogy beindult a vetélés újra mondtam neki a dolgot, azt mondta hogy oké elkezdi letenni, de igazából semmi változást nem látok és ez nagyon rosszul esik. Ma este beszélni fogok vele újra erről.

Érdekes egyébként hogy visszafele nem nézek. Persze fáj. Tegnap délután még egyszer elsirtam magam, bár tudatosan csináltam. Betettem Ed Sheeran Little Bump cimű számát és végigbőgtem, kisirtam ami még maradt. Amiért inkább aggódom az a jövő.

Hogyan lehet nem félni hogy 2 után nem ismétlődik meg újra? Az erősödő tesztcsik és az erős tünetek már nem biztositék. Hogy lehet elengedni, kizárni ezt a félelmet? Nem parázhatom végig a terhességemet. És hogyan gondoljak előre? Felkészülve mindenre, és a következő késésnél, az első hetekben nem beleélve magam? Vagy ellenkezőleg, csupa pozitivan, hogy ezúttal minden más lesz és végre minden rendben lesz?

Nehezen kezelem a fentebb emlitett szembesüléseket. A facebook-on újabb és újabb pocakos ismerősök 'te jó ég ő is terhes'. A korosztályomban már több az anyuka mint gyermektelen. Persze az ember tudja, el fog jönni a saját ideje is. De miért nem lehetek olyan szerencsés mint egyesek? Akiknek rögtön összejön, és minden a legnagyobb rendben.

Ekkor aztán jön a gondolat: sejtettem. Sejtettem hogy nem lesz könnyű, hisz a legtöbb korombelinek korombeli párja van vagy egy picivel idősebb. 30-35 éveseknek még könnyű. És habár egy kapcsolat kialakulásakor nem az az első gondolat 'vajon termékenyek leszünk eléggé' mégis eszembe jutott ez de persze hogy lehet ez valaminek is a gátja nem igaz? Ezt a kapcsolatot akartam, vállaltam, vállaltuk. Távkapcsolatként az elején évekig. Nehéz volt, de megérte. És hiába most újra nehézségekkel találkozunk, tudom hogy ezen is túljutunk és nagyon hamar sikerülni fog. Mert ahogy Marco mondta 'megérdemeljük'. Ha visszanézek az életemben amúgy, talán sorra ezt látom. Semmi nem jött hamar. Annak ellenére hogy szuper tanuló voltam, még az főiskolára is csak harmadszorra vettek fel. Éveket szenvedtem egy olyan munkahelyen ahol a képességeim 10%-át sem használtam ki. De ez vezetett el aztán az olasz kalandhoz majd oda ahol most vagyok. És igaz ez a várakozás a magánéletre. Éveken át voltam egyedül rövid kapcsolatokkal sőt kapcsolatoknak nem is nevezném őket, sorra buktak el és én nagyon szenvedtem emiatt. Úgy éreztem valami baj van velem hogy senkivel nem sikerül és öreglányként végzem. Aztán 26 évesen végre megismertem ŐT. Giccses de tudom hogy ez az egész nem a véletlen műve és hogy összetartozunk és a kis szerelmünk gyümölcse is már érkezőben van. Hisz Márai is mgmondta :)

“Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.”
(Márai Sándor: Eszter hagyatéka)

Várunk Rád

Azért nyitottam ezt a kis blogot hogy ide gyűjtsem minden kikívánkozó gondolatomat mostanság.

2015 nehéz év volt. Igazi hullámvasút.

Nehéz kezdet majd felívelés, és végül újra nehézségek.

Év elején még nagyon nem tudtam mire is kellene koncentrálnom, merre tartok mit akarok. Gőzerővel lakást kerestem Budapesten és nagyon megviselt hogy egy év leforgása alatt sem voltam képes találni - mig az árak csak kúsznak és kúsznak a magasba. Úgy éreztem, ha lesz egy lakásom Pesten azzal sokminden megoldódik. Hiába telt el akkor már majdnem egy év a kiköltözésem óta még mindig nem sikerült elfogadni az új életem. A szakadék a régi és az új között túl nagy volt.

Szinte észre sem vettem hogy a párom közben retteg ettől a lakás vásárlási szándéktól. Egy potenciális veszélyt látott benne, hogyha eljön a perc hogy azt mondom nem birom, hipp-hopp lelépek és nem lát többet. Nem vettem észre hogy ezeket a félelmeket generálom benne. Március volt a mélypont. De nem csak emiatt. Nyakamon tornyosultak megszervezendő dolgok az unokatesóm esküvője ami aztán nyomott egy újabb erős pecsétet a kapcsolatunkra - mondjuk úgy, gyakorlatilag lezárta azt. Én nem mentem el a lánybúcsúra (egy hónap alatt harmadszorra kellett volna hazarepülnöm). Ő pedig elhallgatta hogy a legjobb barátnőnk (anno hármas barátságból, na én mára ebből kiestem) lesz a tanuja. Azóta szépen lezártam ezt. Már jó ideje szenvedtem ettől akkor nem itt kezdődött - de mára már csak emlék az egész.

Ezután jó időszak következett. Egy szép nyaralás, a nyár. És a várva várt kezdet, a babára készülés. Szeptembertől nem védekezünk. Az első hónap sikertelensége nagyon rosszul érintett, nagyon szerettem volna júniusi babát. De erről lecsúsztunk. Itt még fogalmam se volt róla mi vár. Az év utolsó 2, 2 és fél hónapja olyan mintha egy fél év lett volna. Az októberi hónap úgy tűnt sikeres lett. A halvány csikocska a teszten - a mennyekben éreztük magunkat. A bejárati komódon majd egy hétig ott diszelgett a tesztecske a halvány második csikkal. Majd egy csütörtöki napon vége szakadt az örömnek. Borzalmas fájdalmak közt visszafordult minden ami el se kezdődött igazán. Biokémiai terhesség vagy nagyon korai vetélés. Itt még el se tudtam képzelni hogy újra megtörténhet. De megtörtént. December 12-én ujra pozitiv lett a teszt, amit aztán megismételtem párszor és láttam ahogy a második csik egyre erősebb. Azt éreztem, ez most más, most rendben lesz minden. Nem igy lett. A karácsony előtti ultrahangon nem látszott semmi és elkezdett egyre kevésbé feszülni a mellem. A doktürnő azért biztatott, talán később fogant. Mire véget ért a Karácsony, az én reményeim is messze jártak. Újra jöttek a görcsök és vége szakadt ennek a korai örömnek is.

Mindez tegnap történt.

Máris talpra álltam. Nem vagyok a padlón, nem készülök depresszióba zuhanni vagy ilyesmi. Rengeteget olvastam erről és már tudom hogy sajnos párom kora is egy nagy rizikófaktor (45 éves), és dohányzik - na ez most épp változóban.

De legalább a termékenyéggel úgy tűnik nincs gond, azaz maga a megtermékenyülés megtörténik, 3 hónapból 2-ben meg is történt.

Nem könnyű ez. Körülöttem mindenhol babák, vagy terhes nők. De a facebookot is elég megnyitni.

Most viszont egy picit pihennem kell mentálisan. Az elmúlt hetekben sőt már hónapokban állandóan a babaneten lógtam és minden egyes dolognak utánaolvastam. Ebben élek, a fejem csordultig ezekkel a doglokkal, gondolatokkal. Most picit fellélegzem. És élem az életet annélkül hogy számoljam hogy nehogy fél deci bornál többet öntsek a pohárba. Újrakezdek futni, mozogni. Veszek magamnak egy szép új blúzt. Egy drága alapozót. Nem azért mert ez a boldogság pótlása sokkal inkább figyelem elterelés. Aztán pedig biztos itt lesz a mi kis cseppünk is hamar.