Várunk Rád

Azért nyitottam ezt a kis blogot hogy ide gyűjtsem minden kikívánkozó gondolatomat mostanság.

2015 nehéz év volt. Igazi hullámvasút.

Nehéz kezdet majd felívelés, és végül újra nehézségek.

Év elején még nagyon nem tudtam mire is kellene koncentrálnom, merre tartok mit akarok. Gőzerővel lakást kerestem Budapesten és nagyon megviselt hogy egy év leforgása alatt sem voltam képes találni - mig az árak csak kúsznak és kúsznak a magasba. Úgy éreztem, ha lesz egy lakásom Pesten azzal sokminden megoldódik. Hiába telt el akkor már majdnem egy év a kiköltözésem óta még mindig nem sikerült elfogadni az új életem. A szakadék a régi és az új között túl nagy volt.

Szinte észre sem vettem hogy a párom közben retteg ettől a lakás vásárlási szándéktól. Egy potenciális veszélyt látott benne, hogyha eljön a perc hogy azt mondom nem birom, hipp-hopp lelépek és nem lát többet. Nem vettem észre hogy ezeket a félelmeket generálom benne. Március volt a mélypont. De nem csak emiatt. Nyakamon tornyosultak megszervezendő dolgok az unokatesóm esküvője ami aztán nyomott egy újabb erős pecsétet a kapcsolatunkra - mondjuk úgy, gyakorlatilag lezárta azt. Én nem mentem el a lánybúcsúra (egy hónap alatt harmadszorra kellett volna hazarepülnöm). Ő pedig elhallgatta hogy a legjobb barátnőnk (anno hármas barátságból, na én mára ebből kiestem) lesz a tanuja. Azóta szépen lezártam ezt. Már jó ideje szenvedtem ettől akkor nem itt kezdődött - de mára már csak emlék az egész.

Ezután jó időszak következett. Egy szép nyaralás, a nyár. És a várva várt kezdet, a babára készülés. Szeptembertől nem védekezünk. Az első hónap sikertelensége nagyon rosszul érintett, nagyon szerettem volna júniusi babát. De erről lecsúsztunk. Itt még fogalmam se volt róla mi vár. Az év utolsó 2, 2 és fél hónapja olyan mintha egy fél év lett volna. Az októberi hónap úgy tűnt sikeres lett. A halvány csikocska a teszten - a mennyekben éreztük magunkat. A bejárati komódon majd egy hétig ott diszelgett a tesztecske a halvány második csikkal. Majd egy csütörtöki napon vége szakadt az örömnek. Borzalmas fájdalmak közt visszafordult minden ami el se kezdődött igazán. Biokémiai terhesség vagy nagyon korai vetélés. Itt még el se tudtam képzelni hogy újra megtörténhet. De megtörtént. December 12-én ujra pozitiv lett a teszt, amit aztán megismételtem párszor és láttam ahogy a második csik egyre erősebb. Azt éreztem, ez most más, most rendben lesz minden. Nem igy lett. A karácsony előtti ultrahangon nem látszott semmi és elkezdett egyre kevésbé feszülni a mellem. A doktürnő azért biztatott, talán később fogant. Mire véget ért a Karácsony, az én reményeim is messze jártak. Újra jöttek a görcsök és vége szakadt ennek a korai örömnek is.

Mindez tegnap történt.

Máris talpra álltam. Nem vagyok a padlón, nem készülök depresszióba zuhanni vagy ilyesmi. Rengeteget olvastam erről és már tudom hogy sajnos párom kora is egy nagy rizikófaktor (45 éves), és dohányzik - na ez most épp változóban.

De legalább a termékenyéggel úgy tűnik nincs gond, azaz maga a megtermékenyülés megtörténik, 3 hónapból 2-ben meg is történt.

Nem könnyű ez. Körülöttem mindenhol babák, vagy terhes nők. De a facebookot is elég megnyitni.

Most viszont egy picit pihennem kell mentálisan. Az elmúlt hetekben sőt már hónapokban állandóan a babaneten lógtam és minden egyes dolognak utánaolvastam. Ebben élek, a fejem csordultig ezekkel a doglokkal, gondolatokkal. Most picit fellélegzem. És élem az életet annélkül hogy számoljam hogy nehogy fél deci bornál többet öntsek a pohárba. Újrakezdek futni, mozogni. Veszek magamnak egy szép új blúzt. Egy drága alapozót. Nem azért mert ez a boldogság pótlása sokkal inkább figyelem elterelés. Aztán pedig biztos itt lesz a mi kis cseppünk is hamar.