.. erőt gyűjtök

Újra írnom kell.
Sajnos ez rossz tulajdonságom. Nehezen beszélem ki magam. A szüleimnek, családomnak nem beszéltem ezekről a dolgokról. Félek hogy szenvednének és ezt nem akarom. Szinte az összes barátnőm terhes. Nem akarok velük a vetélésemről beszélni és hogy mit érzek. A párom szenved attól hogy látja mennyire padlón vagyok.
Így az írás maradt.
Sajnos ma rosszabbul vagyok mint tegnap. Azt gondoltam az irodában még jobb lesz mert nem sirhatok és jobban eltelik a nap. Hát nem egészen. Az idő vánszorog. A munka most kevés. És csak olvasom, olvasom az 'Élet a vetélés után' cimű fórumokat. Párom szerint nem kellene. De ezek által érzem, hogy nem vagyok egyedül. A környezetemben sehol egy példa erre - és a gondolat ami beötlik erre: miért pont én?
Óriás közhely és kamu ami minden barátnőm szájából jön 'hiszem azt hogy egy baba akkor jön amikor felkészültünk rá'. Igazi hülyeség. Ismerek olyat akik elhagyták a védekezést mert ugy voltak vele még úgyse jön rögtön, úgyis pár hónap addig még készülődnek lelkileg. De rögtön sikerült és aztán a lánynak jött a pánik hogy jajj kicsit túl korai. Mi már lassan egy éve készülünk lelkileg a babavárásra. 3 hónap után pedig két kémia terhességgel, csalódottan a földön fekszem és azt érzem, semmi nem tudja enyhiteni a csalódottságot, a szomorúságot és félelmet.
Tudom most el kellene szakadni ettől, talpra állni, hálát adni azért ami van. De képtelen vagyok másra gondolni mint a veszteségre. Az első után még hittem, tele voltam optimizmussal és aztán újra álltam kezemben a pozitiv teszttel. Örültem és biztam. Óvatos voltam pihentem vitaminok ésatöbbi. Mégis elment. Hogy bizzak innentől hogy a következő alkalommal nem ismétlődik meg? Nagyon nehéz, tényleg.
Próbálok visszaemlékezni olyan nehézségekre amik megviseltek és erőt meriteni belőle. Eszembe jut egy exem elvesztése amitől nagyon padlóra kerültem. Ha ma rágondolok nem is értem magam. Akkor a szívem szakadt meg mára csak visszatekintve látom magam ahogy zokogtam mérhetetlen fájdalmamban és nem értettem miért van ez.
Talán így lesz ez most is. Már érkezőben Ő. És majd Őáltala el is felejtem ezeket a nehéz napokat és kárpótol mindenért. De addig is valahogyan el kell hogy távolodjak ettől a szenvedéstől mert csak fetrengek a pocsolyában és ettől nem jobb nekem. Minden ami ötletként felmerül hülyeségnek tűnik. Átpakolhatom a ruhásszekrényt, tervezhetek kirándulást vagy kutathatok új receptek után. Most minden annyinak tűnik mint halottnak a csók. Azért persze próbálkozom.

"Fordultál már le rossz helyen az autópályán? Csak el kell vezetned a legközelebbi kijáratig, hogy visszafordulhass, mégis gyűlölöd az út minden centiméterét, mert távolodsz közben a célodtól."
Andy Weir